KEFE

Meghívó műhelymunkára IV.

A Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete az EFOP-5.2.2-17-2017-00084 azonosítószámú, „Utca, köz: közöd van hozzá. Transznacionális jógyakorlatok alkalmazása a helyi közösségek módszertani támogatására” projekt keretei között sok szeretettel meghívja a partner egyesületek képviselőit valamint az érintett célcsoport érdeklődő tagjait a projekt negyedik hálózat építő műhelymunkájára, amit 2018. szeptember 17. és 19. között tartunk.

Ezen a szeptemberi workshopon előzetes terveink szerint a szekunder és primer adatelemzés előzetes összefoglalására kerül sor. Rövid előadások keretei között a szakértői csoport ismertetni fogja a survey eredményeit, amelyeket a hálózat építő workshop további részében dolgoznánk fel a megjelenő résztvevőkkel, akiknek javaslataira, visszajelzéseire, ahogy a korábbi alkalmak során, ezúttal is kíváncsiak vagyunk. A résztvevőknek a szakértői csoporttal együttesen az eddigi eredmények megvitatására is lesz lehetősége.