Településfejlesztési projektek során sokszor szembesülünk azzal a problémával, hogy a lakosság aktivitása, szerepvállalása egyre gyengébb. De hasonló a tapasztalat a helyi kezdeményezésekkel is: az ötletelési fázisban tapasztalható lelkesedés hamar csökkenni kezd a megvalósítás során. Nem érdeklik az embereket a helyi ügyek? Passzívvá vált volna a társadalom? Vagy más jelenség húzódik meg a háttérben?

Sok esetben érzi azt a lakosság – és nem mindig ok nélkül – hogy a fejük felett döntenek a közvetlen környezetükről, és bürokratikus folyamatokkal nehezítik meg részvételüket a helyi ügyekben. A lakosság bevonásának gyakorlata elsősorban lakossági fórumok, fogadóórák révén valósul meg, a helyi kezdeményezések gyakran a hivatali engedélyeztetés útvesztőjébe jutnak. Tisztázott szerep- és jogkörök, átlátható ügyintézési folyamatok híján a társadalmi szerepvállalás hamar célt tud téveszteni, és meghiúsul a lakosok érdemi bevonása, részvétele a helyi közösségi ügyekben. A társadalmasítás ezen problémáira adhat megoldást az utcaközösségek intézménye.

Az utcaközösség a társasház mintájára szerveződő, területileg lehatárolt szervezet. Keretei különbözőek lehetnek, az informális civil társulásoktól kezdve a részönkormányzatig. Fő előnye, hogy miközben csökkenti az önkormányzat kiadásait, sőt, becsatornázza a helyben élő emberek anyagi és/vagy természetbeni hozzájárulását a város közlétesítményeinek megvalósításába, üzemeltetésébe, növeli a helyben élő emberek megelégedettségét, a társadalmi szolidaritást, továbbá a meghozott politikai döntések társadalmi elfogadottságát.

Az alulról szerveződő utcaközösségek intézménye a demokrácia egyik kulcseleme, az USA-ban és Európa több országában is vannak hagyományai. Az utóbbi évtizedben a Duna Stratégia és a V4-ek területén is megjelentek hasonló közösségek, amelynek kezdeti lépéseit a kötetlen programok, például a szomszédünnepek jelentették. Ezek nyomán erősödtek meg a helyi közösségek, és részvételük a különféle döntéshozatali folyamatokban.