Közösségépítő- és segítő tudástár sorozatunkban olyan gyakorlati ötleteket és kezdeményezéseket mutatunk be, melyek hétköznapi emberek által a szűk lakó- utcakörnyezetünkben is egyszerűen megvalósíthatók, ezáltal összefogásra és szolidalitásra épülő kiváló közösségformáló lehetőségek.
A telekocsirendszer lényege, hogy az utasok kereshetnek maguknak egy autóst egy adott úticélhoz, valamint az autósok szintén feltölthetik üres helyeiket az autójukban utasokkal. Számos ilyen internetes telekocsi rendszer működik már a világban és hazánkban is. Ilyen rendszert létrehozhatunk szűkebb lakókörnyezetünkben is, ha összehangoljuk a szomszédaink és szűkebb környezetünk utazási igényeit. Lehet együtt menni munkába, iskolába, edzésre vinni a gyermekeket, vagy egy autóval intézni a nagybevásárlást, hiszen a megosztva használt autókkal csökkenthetjük az utazási, az autó fenntartási költségeinket, és a szennyezőanyag kibocsátást is. Emellett fontos előnye, hogy erősíti a közösségen belüli meglévő kapcsolatokat és újakat generál.