Szekunder kutatásunk első eredményeiként feltérképeztük az alulról építkező társadalmakról szóló elméleti irodalmak fő megállapításait. A civil társadalom koncepcióját Alexis de Tocqueville 1800-as évek elején született írásától eredezteti a szakirodalom, amelyben főleg az USA északi államaiban tevékenykedve, az amerikai demokrácia működését mutatta be és elemezte.
Az erős civil társadalom, az érdekképviseleti szervezetek és más egyesületek léte Tocqueville szerint kiküszöbölheti azokat a társadalmi konfliktusokat, amelyek számos Nyugat-európai ipari társadalomban megjelent és egyre súlyosabbá vált. A mai értelemben vett civil szervezetek sokkal rövidebb múltra tekintenek csak vissza. Megjelenésük a második világháborút követő pár évtizedben kibontakozó tervközpontú központosított nyugati jóléti államok csődje, és az ezekre válaszul az 1970-es, ’80-as évekhez köthető piacközpontú konzervatív államirányításának kudarca. Az 1990-es évek elejétől, vagyis alig 20-25 éve született meg egy új irányzat, amelyet gyakran a “harmadik utas megoldásként” vagy “új lokalizmusként” aposztrofáltak, és tartalmát tekintve a politikai, a gazdasági és a polgári-civil szereplők együttműködésének fontosságán alapult. A folyamat kibontakozásában nagy szerepet játszott a keleti blokk államainak rendszerváltása, a vasfüggöny lebontása is, amelyből szintén egy új típusú, demokratikus civil részvételi forma iránti igény bontakozott ki.