2018. szeptember 17 és 19 között sor került a negyedik hálózat építő workshopra. A szeptember végi workshop témája jórészt a projekt céljainak, továbbá a szekunder és primer adatelemzés előzetes eredményeinek összefoglalása volt. A survey eredményeit a szakértő csoport ismertette a résztvevők számára rövid előadásokon keresztül. Az előadásokat követően kérdésekre nyílt lehetőség, amely lehetőséggel a megjelent résztvevők éltek is. A műhelymunka második napján ezeket az eredményeket dolgozták fel a csoportok, szimulálva egy közösségi döntéshozási folyamatot is: a tagok beszámoltak saját kötődésükről és meglátásukról a témákkal kapcsolatban, és kiemelték a szubjektív véleményük szerint legfontosabb eredményeket. A műhelymunka zárónapján a csoportok beszámolóira került sor az előző napi megbeszélések alapján, a csoportok véleményei közötti ellentmondások és hangsúlyeltolódásokkal kapcsolatban pedig moderált vita bontakozott ki. A szakértői csoport mindezek után visszajezéseket adott az egyes előadásokkal és a vita egészével kapcsolatban.
A műhelymunka eredménye, hogy a vizsgálatot koordináló és a végleges elemzést készítő team további iránymutatást kapott az elemzés megírásához, a szekunder és primer kutatási részek összekapcsolásához, illetve ahhoz, hogy mely eredmények kerüljenek a fókuszba. A kutatás eredményeiből készült összefoglaló ábrák és grafikonok kapcsán is felmerült kritika, ezért a résztvevők a vizuális illusztrációk átalakítását javasolták fogyaszthatóbb, a laikus befogadók számára is értelmezhető formában.