Ha közösségépítésről beszélünk és példák után kutatunk, akkor érdemes tanulmányozni a hegyközségek működését. A hegyközségek egy vagy több településhez köthető szőlőültetvényeket foglalnak magukba, amelyek ezáltal összehangolva végzik a terület bortermelését és értékesítését. A hegyközségek létrehozásának célja – a korábbi századok törekvéseivel azonosan – a minőségi szőlő- és bortermelés biztosítása egységesített szakmai és jogi szabályozás révén. A hegyközségek hazai modellje biztosítja az érdekvédelmet a szakmán belül, ennél fogva a szabályozási forma segíti a szőlő- és bortermelők egymás közötti kapcsolatának meghatározását. De a társulási forma érdekvédelmet teremt a szakmán kívül is, tehát a szakma javát képviseli kormányzati, szakpolitikai szinteken egyaránt. A hegyközségi társulási forma több szintből áll, így teszi lehetővé a hazai szőlő- és bortermelés szabályos (jogi, szakmai stb.) keretek közé helyezését. Egy-egy hegyközség felel a hozzátartozó borvidékek arculatának kialakításáért, annak sajátos jellemzőinek megóvásáért, az egyedi ismertetőjegyek tovább örökítéséért. A hegyközségi forma minőségbiztosítást is jelent, amely egyrészt meghatározza azt a minőségbéli színvonalat, amely minden termelőtől elvárt. Ezáltal a társulási forma védi a szakma hírnevét. Másrészt pedig szem előtt tartja a vásárlói és fogyasztói érdekeket, vagyis a megbízható és hiteles forrásból eredő élelmiszerek és bortermékek áruba bocsájtását, forgalmazását.