A Katolikus Egyetemisták és Főiskolások
Egyesülete az Az EFOP-5.2.2-17 ’Utca, köz: közöd van hozzá’ Transznacionális
jógyakorlatok alkalmazása a helyi közösségek módszertani támogatására című
projektje a társadalmi szerepvállalás erősítése érdekében támogatja az
utcaközösségek létrejöttét és fenntartható működését. A tanulmányútjaink célja
olyan kisközösségek felkutatása és megismerése, melyek rendelkeznek a projekt
értékeivel és közösségösszetartó hatással vannak a lakosokra és követendő
mintaként szolgálhatnak más közösségek számára.
Az Egyesület a projekt keretei közt ezúton
meghívja a projektpartner szervezetek képviselőit, valamint az érintett
célcsoport érdeklődő tagjait a projekt tanulmányútjára, melyet 2019. október
12-én, Bordányban tart.
A tanulmányút programja:
A Bordányba szervezett tanulmányúton olyan
szervezeteket ismerhetnek meg a résztvevők, akik hatékonyan tudnak
együttműködni településfejlesztési, közösségi kohéziót segítő céljaik érdekében
a település vezetésével, és szívesen beszámolnak e fejlesztést segítő
módszereikről. A tanulmányúton bemutatásra kerül a Család- és KarrierPONT,
valamint az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér és Községi Könyvtár, melyek
egyaránt sikeresen működnek, nagymértékben hozzájárulnak a bordányi
közösségfejlesztéshez, elvégzett munkájuk jógyakorlatokként továbbadhatók.
A tanulmányút célja:
Gyakorlati ismeretanyag és jógyakorlatok
gyűjtése a helyileg szerveződő kisközösségek alakításáról és működéséről,
melyek segíthetik hasonló közösségek létrehozását.
A programmal kapcsolatban
bővebb információt az Egyesület elérhetőségein kérhetnek.