A Katolikus Egyetemisták és Főiskolások
Egyesülete az Az EFOP-5.2.2-17 ’Utca, köz: közöd van hozzá’ Transznacionális
jógyakorlatok alkalmazása a helyi közösségek módszertani támogatására című
projektje a társadalmi szerepvállalás erősítése érdekében támogatja az
utcaközösségek létrejöttét és fenntartható működését. A tanulmányútjaink célja
olyan kisközösségek felkutatása és megismerése, melyek rendelkeznek a projekt
értékeivel és közösségösszetartó hatással vannak a lakosokra és követendő
mintaként szolgálhatnak más közösségek számára.
Az Egyesület a projekt keretei közt ezúton
meghívja a projektpartner szervezetek képviselőit, valamint az érintett
célcsoport érdeklődő tagjait a projekt tanulmányútjára, melyet 2019. október
25-én, Szegeden tart.
A tanulmányút programja:
A tanulmányút helyszíne a Szegeden működő
Interact közösség. A program során a résztvevők megismerhetik a fiatal
korosztály közösséghez tartozásának motivációit, a közösségben való részvétel
formáit, véleményét, nézőpontját a közösségi élettel kapcsolatban. A fiatalok
látásmódja hozzájárulhat ahhoz, hogy olyan elemekre, problémákra, egyéb
jellemzőkre is felhívják figyelmünket, amelyeket a felnőtt, idősebb generációk
figyelmét elkerüli.
A tanulmányút célja:
Gyakorlati ismeretanyag és jógyakorlatok
gyűjtése a fiatalok által szerveződő kisközösségek alakításáról és működéséről,
melyek segíthetik hasonló közösségek létrehozását.
A programmal kapcsolatban
bővebb információt az Egyesület elérhetőségein kérhetnek.