A BUDAPEST 100 kezdeményezés célja minden
évben egy „városi ünnep” keretében felhívni a figyelmet a budapesti épületekre,
a városban rejlő értékekre, a helyi lakosság alkotta közösségekre. Kezdetben a
programok fókuszában az adott évben századik évüket betöltő épületek kerültek,
később már egész városrészek alkották a programsorozat tárgyát. Az „ünnep” egy
hétvégét ölel fel minden évben, melynek során az épületekben történeti
ismertetők mellett irodalmi, szépművészeti és egyéb programokkal kiegészült
sétákat rendeznek meg, melyek bárki számára szabadon látogathatók. A Budapest
100 ennek keretében a város számos pontján, a belvárosban és a külső
kerületekben is szervez ismeret-terjesztő, valamint szórakoztató kulturális
programokat. A kezdeményezés sikerét nem csak az érdeklődők minden évben
növekvő száma, de a nemzetközi elismerések, díjak is bizonyítják. 2019-ben, a
magyar fővároson kívül már Pécs városában is megrendezték a városi építészetet
ünneplő eseményt.
A kezdeményezők számára fontos, hogy a
programok révén a résztvevők sokkal többet lássanak a városból, mint amennyire
a hétköznapok során lehetőségük akadna. Azon túl, hogy a sétákon és egyéb
programokon résztvevők jobban megismerik a város különböző építészeti pontjait
–a programok helyszínéül szolgáló épületek lakosai számára is értéket teremt. A
kezdeményezés segítségével a megvalósításában részt vevő lakók is közelebb
kerülhetnek saját lakóépületükhöz és lakóközösségükhöz. A programok
szervezésében és lebonyolításában számos önkéntes segíti a két szervezet
munkáját.